BALLA PÉTER : A MAGYAR NÉPDAL APOSTOLA

A vecsési könyvtár gyűjteményében kiemelkedő szerepet kapnak a helytörténeti dokumentumok. Köztük Balla Péter népdalgyűjtő, hegedűtanár, munkásságát nyomon követő összegyűjtött, nagy mennyiségű anyag. Kodály nagy álma, az egy zenei anyanyelven „Éneklő Magyarország” először Balla Péter életművében, annak hatásában kezdett kibontakozni. Szerte az országban tíz- és százezrek fújták, dúdolták és dúdolják ma is azokat a dallamokat, amelyek az ő izzó-meleg szemét, szerény és mély tudását, népközeli érces hangvételét, tiszta és kemény jellemét idézik. Kiadvány formájában megjelent gyűjtése méltatlanul kevés ahhoz, amennyit e kiváló tehetség feltérképezett. Neve ott szerepel Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Vikár Béla mellett.






Bloggjaim címei
Ifjúkor
Gyűjtőútja Erdélyben
Gyűjtőútja Magyarországon
SOLI DEO GLORIA
Kiadványai
Egyéb megjelenési formái
YAD VASHEM DIJ
Utolsó évek

Ifjúkor

A Balla család felvidéki nemes családból származik (címer), melynek egy része 1628-ban a Hont megyei Léva környékén lévő Horhi nevű faluból költözött át Törökszentmiklósra. Balla Péter 1908. augusztus 11-én született Hajdúszoboszlón. Hatéves korában költöznek Belényesre (Románia). Állatorvos édesapját Balla Istvánt helyezték oda, azzal a céllal, hogy az ottani román lakosságot magyarosítsa. Nagyfokú szociális érzékenysége folytán, úgy látta, hogy azokat, akik állataikkal kapcsolatba „ügyfelei” lettek, sokkal inkább segíteni és felemelni hivatott, mintsem magyarosítani. Akkoriban, az állami állást betöltőknek nem voltak megélhetési gondjaik, szabad idejüket tudományos, és művészeti „hobbik” töltötték ki. A bécsi klasszikus és romantikus szerzők vonós-zongorás kamarazenéjét saját kedvtelésükre játszották otthonaikba. A házimuzsikáláson kívül egy másik zenével kapcsolatos tevékenységet is látott odahaza kisgyerekként Balla Péter. A hegedűvel már odahaza megbarátkozott, apja szenvedélyesen kereste a stradivárik titkát, mintegy ötven hegedűt készített köztük azt a hangszert is, amelyet később fia, zeneakadémiai évei alatt is használt.
Belényes, Nagyvárad, a Fekete Körös vidéke tanítatta meg vele az ottani vegyes lakosság népdalvilágát, benne a román népzenei elemeket. A XVI-XVII. Századi egyházi énekeket a magyar lélek nagy kincseinek tekintette, melyeket már édesanyjától, a tiszadadai paplánytól, Szűcs Margittól tanult.
1918-ban kezdte az ortodox egyház által fenntartott, belényesi kétnyelvű gimnáziumot. A helyi román tanítóképzőbe került hegedűtanárnak, énekkarvezetőnek. 15 évesen már a szórvány-istentiszteletek kántora s amint leérettségizett, a tanítóképző zenetanárul alkalmazta. Országos meglepetésre, Liliana Rossler szövegére gyermekoperát komponált román népzenei elemekből. Bukaresti szakértő előtt énekelték oly sikerrel, hogy szerzőjét érdemesnek találták, hogy több éves stipendiummal küldjék Budapestre. Így a következő tanévet már Budapesten töltötte. 1926-tól a Nemzeti Zenede hallgatója, 1927-től pedig 19 éves korában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója hegedűszakon.
Nagy fordulópontja volt életének, amikor a kezébe került a Kodály Zoltán és Bartók Béla szerkesztette 150 magyar „Népdal”-t tartalmazó könyvecske, amit 1921-ben annak bizonyítására adtak ki, hogy a kultúrában, dallamvilágban nem határ a határ. Ennek a kiadványnak az előszavában találkozott azzal a megállapítással, hogy „A régi magyar népdalstílus legtisztábban a bukovinai székely népdalokban él.”
Ez a mondat mindaddig nem hagyta nyugodni, amíg oda nem utazott.